KORKE - Keszthelyi Környezetvédő Egyesület KORKE - Keszthelyi Környezetvédő Egyesület

Keszthely természeti képe és növényvilága

Keszthely város kül- és belterületi természeti képe és növényvilága

PTKF/1745/2012

A projekt rövid összefoglalója

 

A projekt megvalósítását a tervezetnek megfelelően 2012. november 12-én kezdtük el. Dr. Szabó István professzor úr vállalta, hogy a sok éves munkája során általa készített képekhez ír szöveget is, és így mutatja be Keszthely kül- és belterületi természeti képét és növényvilágát. Az előkészületi munkák a több száz kép közül a kiadványban megjelenő képek kiválasztásával kezdődött. A tanár úr igyekezett minden fontos védett és a környékre jellemző fajt a kiadványba szerepeltetni, de természetesen nem teljes a lista. Végül 70 faj vagy társulás képe került be a kiadványba, felsorolás szintjén jóval több faj szerepel. Ezt követően kezdett neki tanár úr a szöveg írásának. A kiadvány szövege tudományos igényességgel megfogalmazott, de a laikus számára is könnyen érthető. A füzet elején egy földrajzi, vízi, talajtani áttekintés olvasható Keszthely és környékéről. Ezután a Balatonról és a Kis-Balatonról láthatunk egy rövid összefoglalót, mint a környék meghatározó geológiai képződményéről. A Balaton fejlődését a jelenlévő növényfajokon keresztül mutatja be. A Kis-Balaton korábbi túlszabályozása miatt már nagyon sok védett faj eltűnt és az egységes ökológiai rendszer szétesett. Ez tapasztalható a kiszáradó lápvidéken.

A vízi növényvilág után következik a hegyvidék élővilága. Keszthelyt a róla elnevezett hegység öleli körbe, amely igen változatos növényvilággal rendelkezik köszönhető ez a Balaton, Kis-Balaton, Hévízi-tó által biztosított mikroklímának. A hegyvidékről leérkezve a város közvetlen környékéről kaphatnak egy kis ízelítőt az olvasók. Ezt követi a város bevezető útjai mentén található helyi védettséget élvező fasorok, a Fenéki úti vadgesztenye sor, a Tapolcai úton a japánakácok, a Sopron úti hússzínű vadgesztenye fasor vagy a Festeticsek híres fenyves alléja. Fontos fasor Keszthelyen a sétáló utcai virágos kőris és a megújult Fő téren található várkert növényei. A kiadvány végén fogalmazódnak meg a javaslatok, hogy milyen védelmi intézkedéseket kell megtenni annak érdekében, hogy a természeti értékeket megóvjuk.

A kiadvánnyal kapcsolatosan előadásokat is hallgathattak a diákok. Először március 27-én a Vajda János Gimnázium biológia szakos tanulói a tudományos nap keretein belül hallgathatták meg tanár úr előadását Keszthely növényvilágáról. Az előadás gyakorlatilag a kiadvány képein túl egyéb védett fajokat is bemutat és a természetvédelmi kezelésről is szó esett.

Április 17-én a Pannon Egyetem Georgikon Karának hallgatóival volt terepi bejárás a Keszthelyi-hegységben.

A projekt zárásaként május 28-án a gimnazista diákok a Kis-Balaton Vízügyi Üzemmérnökség keszthelyi telepén vehettek részt egy gyakorlati órán. Itt a Balaton mikroflórájával ismerkedhettek meg a tanulók. A szukcessziós folyamatok miatt milyen növények jelennek meg, hogy lehet ellenük védekezni és megakadályozni a tó vízének minőségi romlását.

A kiadvány nyomdai szakszerkesztése áprilisban kezdődött el és végleges formában május 28-án jött ki a nyomdából 400 példányban. A projektben részt vevő tanulóknak kiosztottunk már a kiadványból, kaptak képviselő-testület tagjai és a partnerszervezeteink. Az irodában lévő többi példányt az iskola megkezdése után adjuk oda az intézményeknek.

 

A Keszthely növényvilága kiadvány letölthető innen

 

 

 

A projekt a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás 2012 támogatásával valósult meg.

 

 

 

KORKE
©AyacLab Web Development